Kezdőlap

Mi történt Zsanettel 2007. május 4. után?

2008. december 02. (kedd)  - 2009. július 15. (szerda)

E. Zsanett szakértői szemüvegen át (Fotók: Nagy Attila)  Kerekasztal-beszélgetés zajlott a

  "16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen"

  keretében a Merlin Kávézóban

  december 8-án.

  A teljes beszélgetés megtekinthető itt .

Mi történt Zsanettel 2007. május 4. után?

Bármelyikünkkel megtörténhet ugyanez?

 

 

Meghívottak:

Artner Szilvia Sisso a tusarok.org alapítója

Dr. Hack Péter jogász, ELTE – a TASZ kezdeményezésére létrejött, A Zsanett-ügy kivizsgálására alakult Független Szakértői Bizottság tagja.

Szigeti Vera pszichológus

Wirth Judit NANe önkéntes

 

A beszélgetést Kispéter Erika gender szakértő vezeti

 

E. Zsanett 2007. május 4-én tett feljelentést, miszerint előző éjszaka a vele szemben intézkedő öt rendőr közül kettő megerőszakolta. A rendőrségi vizsgálat lezárása után bűncselekmény hiányában vádemelés nem történt. Az ügyben jelenleg pótmagánvádas eljárás folyik.

 

Ahogy a cím is jelzi, a beszélgetők nem arra vállalkoznak, hogy kiderítsék, mi és hogyan történt azon az estén.

 

Azzal kívánunk foglalkozni, hogy mi történt ezután. Hogyan végezték munkájukat a rendőri szervek, mi volt, és hogyan változott a sajtó hozzáállása.

Beszélni fogunk a PTSD (poszttraumás stressz zavar) betegségről és diagnosztizálásáról, az erőszakot elszenvedettek pszichés állapotáról is.

Röviden: azt próbáljuk megbeszélni – elemezni, mi történik ma Magyarországon egy nővel, aki feljelentést tesz, hogy megerőszakolták.

 

A program szervezője a Budapesti Esélyek Háza (www.bpeselyhaz.hu)

További információ: 461-0600 vagy 30/400-2434

A 16 Akciónap teljes programja: http://16akcionap.org/esemenyek

 

Ha Önt sérelem érte... Panaszdoboz!
Ha Önt közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetés, zaklatás, jogellenes elkülönítés, megtorlás érte
  • neme,
  • faji hovatartozása,
  • bőrszíne,
  • nemzetisége,
  • anyanyelve,
  • fogyatékossága,
  • egészségi állapota,
  • vallási vagy világnézeti meggyőződése,
  • politikai vagy más véleménye,
  • családi állapota,
  • anyasága (terhessége)vagy apasága,
  • szexuális irányultsága,
  • nemi identitása,
  • életkora,
  • társadalmi származása, vagyoni helyzete,
  • foglalkoztatási jogviszonyának vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyának részmunkaidős jellege, illetve határozott időtartama,
  • érdekképviselethez való tartozása,
  • egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője
miatt kedvezőtlenebb bánásmódban részesítenek, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben lévő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne akkor

Tegyen Panaszt Itt!






A biztonsági kód frissítéséhez kattintson ide  
Amennyiben nem egyértelmű a biztonsági kód, a frissítéséhez kattintson a képre!
Van Esély Alapítvány
Van Esély Alapítvány
Vakok Állami Intézete
Vakok Állami Intézete
Unifem
Unifem
Romaversitas Alapítvány
Romaversitas Alapítvány
AFÁZIA – Az Újrabeszélők Egyesülete
AFÁZIA – Az Újrabeszélők Egyesülete
P.Sz.Gy.V.K. Pince Ifjúsági és információs Tanácsadó Iroda
P.Sz.Gy.V.K. Pince Ifjúsági és információs Tanácsadó Iroda
Magyar Női Éedekérvényesítő Szövetség
Magyar Női Éedekérvényesítő Szövetség
AIESEC Magyar Közgazdászhallgatók Egyesülete Budapesti Corvinus Egyetem Helyi Bizottsága
AIESEC Magyar Közgazdászhallgatók Egyesülete Budapesti Corvinus Egyetem Helyi Bizottsága
Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája (MUFTI)
Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája (MUFTI)
Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja
Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja
Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége
Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége
Amnesty International Magyarország
Amnesty International Magyarország
Menedék Migránsokat Segítő Egyesület
Menedék Migránsokat Segítő Egyesület
Autisták Országos Szövetsége
Autisták Országos Szövetsége
Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány
Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány
KÖZÉRT Egyesület
KÖZÉRT Egyesület
Bliss Alapítvány
Bliss Alapítvány
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány