Kezdőlap

Az együttélés iskolái

2010. január 26. 13:03:17 (kedd)

Romhányi Tamás - NOL - 2010. január 24.

Ha a negyedik osztályban névsorolvasást tartanának, a pedagógus ezekben a hetekben a következőket szólítaná: Taroló Tigris, Zümmögő Talp, Surranó Víziló, Bölényszem, Nyíló Mandulavirág és így tovább. A pedagógus persze nem ellenőriz létszámot, nincs is szüksége rá, hiszen egyetlen pillantással felméri, bent van-e az összes gyermek, még ha magában Flóraként, Petiként és Istiként nevezi is őket.

 

Mások itt a viszonyok, más a kapcsolat felnőtt és gyermek között, a hagyományos tanári szerep gyorsan zsákutcába vezetne, hiszen az egyik asztalnál középsúlyos értelmi fogyatékos gyerek ül, a másiknál hallássérült kislány olvas a szájáról, mellette egy enyhe magatartászavarral küzdő fiú izeg-mozog, a legelső padhoz pedig kerekes székes fiú gurul be. Most mindegyiküknek indián neve van, amit magának választott az úgynevezett indiánprojekthez.

A következő két hónapban speciális tankönyvből tanulnak, amely különböző indián eredetmondákat feldolgozva fejleszti a szövegértési, nyelvi készségeket, de kapcsolódik a természetismerethez is, hiszen a gyerekek totemoszlopot készítenek, tortillát sütnek, és még sorolhatnánk. A tankönyv fejezeteinek végén három különböző feladatsor ellenőrzi a tanultakat, és mindenki maga dönti el, melyiket tölti ki, a kérdések nehézségét is jelző világos színűt, közepesen sötét, vagy a legsötétebb tesztet.

Két éve ugyanez az osztály dinoszauruszprojektben vett részt, kiállításra mentek, interneten gyűjtöttek, és mindenki annyira mélyült el a témában, amennyire érdekelte. Volt olyan másodikos gyerek, aki a végén huszonöt dinoszaurusz latin nevét tudta fejből.

A Gyermekek Háza néven ismert pesthidegkúti alternatív iskola 1991-ben néhány újat kereső fiatal tanár kezdeményezése nyomán jött létre, akik – mint Kókayné Lányi Marietta pedagógiai vezető, az alapítók egyike felidézi – a porosz stílusú tanárképző elvégzése után torkig voltak az anyagot leadó, majd az ismereteket számon kérő iskolai modellel, de érdeklődéssel vegyes izgalommal figyelték az olyan személyiségközpontú kísérleteket, mint a Waldorf vagy a Montessori.

Két évvel később, amikor az oktatási törvény megszüntette a fogyatékos gyermekek szegregált oktatását, a gyógypedagógiai főiskola gyakorló iskolájaként elsőként (és akkor egyedüliként) jelentkeztek egy új programra, amelynek alapját a közös munka és a differenciált tanítás jelentette. Az első hallássérült kislány, akit fölvettek, másodikos korában érkezett ide, és tagolatlan hangokat adott ki magából, nem volt senki az iskolában, aki értette volna, mit akar mondani. Most huszonöt éves, dolgozik, és a második diplomáját szerzi.

Azt jó előre eldöntötték, hogy nincs a fogyatékosságnak olyan formája, ami miatt gyermeket visszautasítanak. Inkább a feltételeket alakítják úgy, hogy mindenki megtalálja a maga helyét. Járt ide olyan tanuló, akinek nem volt meg egyik karja sem, végtaghiányosan született. Ő például magasított széket kapott, az asztalát pedig kellő szögben megdöntötték, hogy lábbal írhasson rajta. Informatikaórára rendszerint valamelyik osztálytársa tolta át a székét a másik terembe, többnyire kérés nélkül. Ahogyan arra sem kellett figyelmeztetni a gyerekeket, hogy a karok nélküli társukra vigyázni kell fogócskázás közben, mert ha föllökik, neki esés közben nincs mit maga elé kapni...

A Gyermekek Háza a második kerületi önkormányzat általános iskolája, elvileg a körzetben élők járnának ide. A valóságban azonban nem egy szülő nagy távolságról hozza gyermekét, sokan pedig kifejezetten az iskola miatt költöztek ide. Ma már nyolcszoros, tízszeres a túljelentkezés. Száznyolcvan gyermekből harmincan vannak, akikre máshol talán rácsodálkoznának: jé, hallókészüléke van, nem lát, kerekes székben ül.

Itt nem kapnak megkülönböztetett figyelmet. Mindenki ugyanazt a figyelmet kapja. Az a százötven gyerek is, akik elvileg bármelyik másik iskolába is járhatnának. De miután ide járnak, nem mindennapi leckét kapnak elfogadásból, toleranciából, egymásra figyelésből. Ez pedig meglepő módon a nem fogyatékos gyermekek teljesítményét is növeli, amit nemcsak a középiskolai felvételik sikere, hanem az országos átlagot meghaladó kompetenciamérések is jeleznek.

Pedig ebben az iskolában nincs verseny. Ki-ki a saját képességei szerint halad, a sikert pedig nem az jelenti, ha valaki gyorsabb, ügyesebb, vagy többet tud a társainál, hanem ha velük közösen talál megoldást a feladatra. És, hogy megértsék, milyen nehézséget kell leküzdenie a másiknak, egy kicsit mindenki a többiek helyébe lép: hallókészülékek járnak kézről kézre, amit mindenki kipróbál befogott füllel, hogy megértse, miért figyeli a másik száját a süket gyerek, összegyűrt nejlonzacskón át nézve nyernek bepillantást a következő foglalkozáson a látássérültek világába.

Négy éve már, hogy az első Down-szindrómás gyermek sikeresen elvégezte a nyolcadik osztályt, öt sorstársa most is az iskola tanulója. A középsúlyos értelmi fogyatékos kategóriába sorolt és jellegzetes testi rendellenességekkel világra jött (egykor mongolidiótának nevezett) gyermekekről viszont kevesen tudják, hogy van még egy tipikus tulajdonságuk: valósággal árad belőlük a jóindulat és a szeretet.

A Gyermekek Házában mindennapos, hogy egy Down-szindrómás gyerek odalép a társához és azt mondja neki: annyira örülök neked. Kókayné Lányi Marietta pedig azt mondja erre: a mai elidegenedett világban minden iskolai közösségnek jót tenne egy-két Down-szindrómás tanuló.

Ami persze inkább kedves utópia, mintsem reális cél. Tízből kilenc iskola aligha tudna mit kezdeni a speciális nevelési igényű gyerekekkel. De akad néhány sziget, ahol valóban komoly pedagógiai munka zajlik. Lapunk fotóriporterei ezek közül jártak végig néhányat, hogy megmutassák, milyenek a hétköznapok azokban az iskolákban, ahová nemcsak a hétköznapi gyerekek járnak. Képeik ma az Educatio kiállításon, a SyMA rendezvényközpontban tekinthetők meg.

 

 

 

Ha Önt sérelem érte... Panaszdoboz!
Ha Önt közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetés, zaklatás, jogellenes elkülönítés, megtorlás érte
  • neme,
  • faji hovatartozása,
  • bőrszíne,
  • nemzetisége,
  • anyanyelve,
  • fogyatékossága,
  • egészségi állapota,
  • vallási vagy világnézeti meggyőződése,
  • politikai vagy más véleménye,
  • családi állapota,
  • anyasága (terhessége)vagy apasága,
  • szexuális irányultsága,
  • nemi identitása,
  • életkora,
  • társadalmi származása, vagyoni helyzete,
  • foglalkoztatási jogviszonyának vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyának részmunkaidős jellege, illetve határozott időtartama,
  • érdekképviselethez való tartozása,
  • egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője
miatt kedvezőtlenebb bánásmódban részesítenek, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben lévő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne akkor

Tegyen Panaszt Itt!






A biztonsági kód frissítéséhez kattintson ide  
Amennyiben nem egyértelmű a biztonsági kód, a frissítéséhez kattintson a képre!
Van Esély Alapítvány
Van Esély Alapítvány
Vakok Állami Intézete
Vakok Állami Intézete
Unifem
Unifem
Romaversitas Alapítvány
Romaversitas Alapítvány
AFÁZIA – Az Újrabeszélők Egyesülete
AFÁZIA – Az Újrabeszélők Egyesülete
P.Sz.Gy.V.K. Pince Ifjúsági és információs Tanácsadó Iroda
P.Sz.Gy.V.K. Pince Ifjúsági és információs Tanácsadó Iroda
Magyar Női Éedekérvényesítő Szövetség
Magyar Női Éedekérvényesítő Szövetség
AIESEC Magyar Közgazdászhallgatók Egyesülete Budapesti Corvinus Egyetem Helyi Bizottsága
AIESEC Magyar Közgazdászhallgatók Egyesülete Budapesti Corvinus Egyetem Helyi Bizottsága
Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája (MUFTI)
Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája (MUFTI)
Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja
Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja
Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége
Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége
Amnesty International Magyarország
Amnesty International Magyarország
Menedék Migránsokat Segítő Egyesület
Menedék Migránsokat Segítő Egyesület
Autisták Országos Szövetsége
Autisták Országos Szövetsége
Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány
Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány
KÖZÉRT Egyesület
KÖZÉRT Egyesület
Bliss Alapítvány
Bliss Alapítvány
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány