Kezdőlap

Visszavonták a kilakoltatási felszólítást

2010. február 20. 10:22:09 (szombat)

 A Magyar Szociális Fórum sajtókampányban megnyilvánult kiállása Stark Ferenc mellett azonnali eredménnyel járt: a 72 éves vak embert nem lakoltatják ki, hanem otthonában maradhat – tudatta péntek délután Simó Endre, az MSZF szervezője az érintett személyes közlésére hivatkozva.

Stark Ferenc elmondta, hogy a hétfőre kitűzött kilakoltatása miatti felháborodás és az óriási sajtó érdeklődés hatására a Magyar Ingatlanhitel Pénzügyi Zrt. Futárt küldött lakására, és azt mondta neki, hogy „adminisztrációs hiba” történt, és hogy visszavonták a kilakoltatási felszólítást, nem kell elhagynia otthonát, s az erről szóló hivatalos levelet a jövő héten kézbesítik neki.        A Magyar Szociális Fórumot közben megkereste a XIV. kerületi Polgármesteri Hivatal, és a XIV. kerületi Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. A Polgármesteri Hivatal meglepetésének adott hangot a tervezett törvénysértő eljárás miatt, és jelezte, hogy azonnal intézkedik. Bokor István, a Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója pedig arról biztosította Simó Endrét, hogy megoldást keresnek az ügyben a kilakoltatási tilalom lejárta (április 15.) utánra.         Simó Endre köszönetét fejezte ki azoknak a sajtóorgánumoknak és újságíró kollégáknak, amelyek és akik azonnal felkarolták Stark Ferenc ügyét, és megmentették a hétfőre kitűzött kilakoltatástól a 72 éves vak embert – tudatta a Magyar Szociális Fórum.+++   Kiadta: MSZF SZK
Ha Önt sérelem érte... Panaszdoboz!
Ha Önt közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetés, zaklatás, jogellenes elkülönítés, megtorlás érte
  • neme,
  • faji hovatartozása,
  • bőrszíne,
  • nemzetisége,
  • anyanyelve,
  • fogyatékossága,
  • egészségi állapota,
  • vallási vagy világnézeti meggyőződése,
  • politikai vagy más véleménye,
  • családi állapota,
  • anyasága (terhessége)vagy apasága,
  • szexuális irányultsága,
  • nemi identitása,
  • életkora,
  • társadalmi származása, vagyoni helyzete,
  • foglalkoztatási jogviszonyának vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyának részmunkaidős jellege, illetve határozott időtartama,
  • érdekképviselethez való tartozása,
  • egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője
miatt kedvezőtlenebb bánásmódban részesítenek, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben lévő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne akkor

Tegyen Panaszt Itt!






A biztonsági kód frissítéséhez kattintson ide  
Amennyiben nem egyértelmű a biztonsági kód, a frissítéséhez kattintson a képre!
Van Esély Alapítvány
Van Esély Alapítvány
Vakok Állami Intézete
Vakok Állami Intézete
Unifem
Unifem
Romaversitas Alapítvány
Romaversitas Alapítvány
AFÁZIA – Az Újrabeszélők Egyesülete
AFÁZIA – Az Újrabeszélők Egyesülete
P.Sz.Gy.V.K. Pince Ifjúsági és információs Tanácsadó Iroda
P.Sz.Gy.V.K. Pince Ifjúsági és információs Tanácsadó Iroda
Magyar Női Éedekérvényesítő Szövetség
Magyar Női Éedekérvényesítő Szövetség
AIESEC Magyar Közgazdászhallgatók Egyesülete Budapesti Corvinus Egyetem Helyi Bizottsága
AIESEC Magyar Közgazdászhallgatók Egyesülete Budapesti Corvinus Egyetem Helyi Bizottsága
Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája (MUFTI)
Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája (MUFTI)
Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja
Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja
Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége
Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége
Amnesty International Magyarország
Amnesty International Magyarország
Menedék Migránsokat Segítő Egyesület
Menedék Migránsokat Segítő Egyesület
Autisták Országos Szövetsége
Autisták Országos Szövetsége
Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány
Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány
KÖZÉRT Egyesület
KÖZÉRT Egyesület
Bliss Alapítvány
Bliss Alapítvány
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány